Szex
Szex tippek, tanácsok. Szexualitás, párkapcsolat, szexuális problémák.
-
Auto felláció amikor valaki saját magát elégíti ki szájjal
Ez egy nagyon érdekes, és izgalmas területe a férfi maszturbációnak, de nem kevésbé tud veszélyes is lenni. A legtöbb ember megpróbálkozik az orális maszturbálással. Az auto felláció vagy önszopás nem más, mint saját férfitagunk izgatása szájjal. Legendák szólnak róla, valamennyit sokan hallottak róla, ki így, vagy úgy. Az autofelláció, azaz az önorálozás már az ókori egyiptomiak körében is ismert volt, legalábbis a fennmaradt tárgyakból erre lehet következtetni. A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint David Lorton egyiptológus kutatásaiból az derült ki, hogy az autofelláció az istenek és követőik vallási rituáléjának része volt az ókorban. Szintén legendák szólnak híresebb emberekről, akik műtéti úton azért vetették ki a lengő bordáikat, hogy a szájukkal elérjék…
-
A vőlegény betegség
Vőlegénybetegség: A magömlés elmaradásakor, hosszan fennálló izgalmi állapot után a herék fájdalmában nyilvánul meg. Ez egy fura, de létező jelenség. Semmi köze nincsen a betegséghez, és a vőlegényekhez sem. Régen azért nevezték el így, mert nem volt elfogadott a házasságon kívüli szex, és maszturbáció, így az a férfi aki először került a felesége lábai közé könnyen találkozhatott ezzel a jelenséggel, a hirtelen túlságosan erősen fellépő izgalom, és csordultig töltött sperma mennyiség miatt. A jelenség nem más, mint amikor ondó kerül a húgyhólyagba. Mivel a merevedés elzárja a húgyhólyag felé vezető utat, ezért a puha, vagy félkemény állapotban a húgycsőbe kerülő ondó visszafolyásáról van szó. Ez akkor történhet meg, ha a…
-
Maszturbálás – Izgatási technikák fiúnak és lányoknak
A fiúk és a lányok ugyanabból az okból maszturbálnak. Egyrészt jó érzés, segít jobban megismerni a testünket, amit ezáltal szerelmünknek is könnyebben kommunikálunk, és szexuális kielégülést nyújt. Másrészt a szexuális úton terjedő betegségek terjedésével a biztonságos szex egyik módjává vált. Habár az nem bizonyított, hogy mindenki maszturbál, a fiúk és a lányok legtöbbje így tesz. Sok tapasztalatot szerezhetsz a maszturbálásból. Megtanulod ugyanis, hogy mi a jó neked. A lányoknál a maszturbáció más fizikai és lelki pluszt is jelenthet. Az orgazmus enyhítheti a menstruációs görcsöket. A maszturbációval a lányoknak szexuális élményben lehet részük anélkül, hogy egy partner irányítaná őket. A nők rengeteg időt töltenek más emberek problémáival foglalkozva. Önkielégítéssel megtudhatjuk, milyen…
-
A férfi nemi szervrendszerének felépítése
A férfi nemi szerveinek felépítése: A sperma a herékben, két ovális szervben termelődik, melyek a hímvessző mögött elhelyezkedő bőrzacskóban találhatók. A heréket több izom- és rostréteg védi. Mindkét oldalon az ondóvezeték szállítja a spermát a herékből az ondóhólyagba, amely a spermával elegyedő és ondófolyadékot képezőanyag nagy részét termeli. A prosztata a húgyhólyag alapjánál fekszik, és a húgycső felső részét veszi körül. Magömléskor az ondó részét képező folyadékot választ ki. A húgycső körülbelül 20 cm hosszúságú cső, amely a hólyagtól a pénisz csúcsáig húzódik. A heréktől spermát és a hólyagtól vizeletet szállít és ürít. A hímvesszőben húzódik a húgycső leghosszabb szakasza. A pénisz szivacsos szövetből áll, amely nyugalmi állapotban ernyedt, de…
-
Fityma korrekció és körülmetélés
A fitymaszűkület gyakran előforduló probléma. Fitymaszűkületről akkor beszélhetünk, ha a merev hímtagodról a bőrt nem tudod hátra húzni a makk mögé és vissza könnyedén, sőt kifejezetten fájdalmas a kísérlet is. Sajnos nem olyan ritka, de elég nagy baj. A nemi életedet gyakorlatilag megakadályozza, alatta pedig igazi baktérium paradicsom van, mivel nehezen, vagy nem is tudod tisztítani! Ezért nincsen választásod, ez sajnos nem kívánság műsor, irány az orvos, aki sebészi úton megoldja azt. A beavatkozásoknál általában felszívódó fonalat használnak, mely elkerülhetővé teszi a későbbi varratszedést. Az ébredés után a gyermek még infúziót kap, de néhány óra múlva már szájon át fogyaszthat folyadékot, szilárd ételt azonban a műtét napján az altatás miatt…
-
Merevedési zavarok
A férfiak leggyakoribb szexuális panasza a hímvessző merevedésének elégtelen volta, ami miatt sokan képtelenek a nemi életre. A merevedés úgy jön létre, hogy nemi izgalom hatására a hímvesszőben lévő idegvégződésekben olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek a hímvessző ereinek a tágulatát okozzák. Minden olyan tényező, ami csökkenti az idegek reakcióját, vagy az erek tágulékonyságát, rontja a nemi izgalom hatására létrejövő merevedést. A merevedési zavar előidézője lehet lelki ok, így gyakran stressz, kudarctól való félelem. A potenica növelők és nemi vágyfokozók: afrodiziákumok, alkohol, cialis, csokoládé, cukorbetegség, dapoxetine, eladó, fokhagyma, ginzeng, gyógyszer, gyömbér, intim center, johimbe, kamagra, kamagra gél, kamagra gold, kamagra max, kamagra rágótabletta, kamagra zselé, levitra, levitra eladó, libidó, mdma. ecstasy,…
-
Éjszakai magömlés
A férfi teste alapvetően a rendszeres nemi életre van kalibrálva, ezért folyamatos a sperma termelés. A természet vigyáz arra, hogy lehetőleg mindenképpen a lehető legjobb minőség álljon csatasorba a megtermékenyítéshez, ezért ha másképp nem, kiüríti a meglévő készletet, hogy legyen helye a frissebbnek. Ha sokáig nem élvezel el, akkor egy idő után a tested megszabadul tőle. Kéjes, erotikus álom hatására beindul a nemi működésed, és magömlés klasszikus éjszaka álmodban el fogsz élvezni. Ez az éjszakai magömlés, a pollúció. Ennek két kellemetlen velejárója van, mégpedig az, hogy összekened az ágyneműdet, és lemaradsz az élményről is. A pollúció természetes jelenség, az egészséges és biológiai érettség kifejezője. Különböző gyakorisággal jelentkezhet a serdülőkorban és…
-
A tesztoszteron
A tesztoszteron a legfontosabb férfi nemi hormon. A férfi szervezet a tesztoszteront a herékben állítja elő, míg a nők szervezete a petefészekben és a mellékvesékben termel minimális mennyiségű tesztoszteront. A férfihormonok a női hormonokkal (ösztrogén és progeszteron) együtt a petefészekben és a mellékvesékben képződnek. Szükség van rájuk a haj, a szőrzet kialakulásához, csak a nőknek sokkal kisebb dózisban, mint a férfiaknak. A tesztoszteronszint a nőkben 1 nmol/l körül, míg a férfiakban 10-30 nmol/l esetén normális. Tesztoszteronszintet természetes módon fokozhatjuk, és az étrendünkkel szabályozhatjuk. A szerelmeskedés az erősebb nemnek legalább kétfajta kielégülést nyújt: – a szexuális öröm számára heves, könnyen elérhető, újra ismételhető, hacsak partnere nem akadályozza meg a maga élvezetének egyéni…
-
Az örömlányok tamponnal dolgoznak menstruáció alatt
A szeretkezés ama bizonyos piros betűs napokon akár kellemetlen élmény is lehet, de miért hagynád, hogy így legyen? Őszinte beszélgetéssel, némi odafigyeléssel és az alapvető biztonsági szabályok betartásával a havi menetrend idején is örömteli és érzéki élvezetekben lehet részed! Egy prostituált menstruál, akkor is fogad vendégeket, mert egy speciális tampont használ. Igen ez szex menstruálás alatt. Ha egy örömlány használja, akkor az biztosan jó termék, mert ő aztán tudja. – Igen, ez az a téma, amit nagy titok, misztikum és kérdések sorozata övez. Vajon hogy csinálja a lány, hogy akkor is tud fogadni vendéget, amikor épp megvan neki? Vajon a vendég rájön, rájöhet a turpisságra vagy sem? Van valami látható…
-
A férfi nemi szervei és működése
Ha fiú, férfi vagy teljesen mindegy, hogy mekkorák a méreteid, és hány éves vagy. A szerszámod spontán fel fog állni, napjában többször is, és minden esetben látható lesz a nadrágodon. Ha tizenéves srác vagy akkor ismerős a helyzet, ahogy a buszon meglátsz egy szép nőt, és elkezd merevedni. Ez sokszorosan igaz ha nyár van, és akár be is látsz a Nő ruháinak a rései között. Ekkor biztos a merevedés, ne is tagadd. A másik a hormon rendszer. A tesztoszteron a természet legerősebb hormonja, a férfiagy szó szerint kikapcsol. Nem olyan mint a kábítószer amitől szédült, mozog a világ, hanem egyszerűen csak elveszted az agyad logikus részét. A szép nők életed…
-
Az intim torna fontos férfiaknak és nőknek is
Ahhoz, hogy egy férfi is és egy nő is élvezni tudja a szexuális életet, nagyon fontos a testi önismeret. A szexualitás olyan játékos örömforrás, hogy fogantatástól függetlenül is tudjunk örülni az együttléteknek. Ehhez sok mindent meg kell tanulni. Az intim torna tűnhet huncutságnak, vagy felesleges dolognak is, pedig a legkevésbé sem az. Egy gyakorlott „tornász” elképesztő hasznos tudás birtokosa, és nagyon tudom ajánlani a gyakorlását. Miről is van szó? A kismedence főbb izom csoportjai (PC izmok, vagy gátizmok) behálózzák a teljes nemi tájékot, úgy mint az ánusz, gát, hüvely, méh, (fiúknál pénisz mozgató, prosztata), és húgycső izomcsoportjait is. Ezen szervek vérellátása jelentősen javul, ami a nemi szerveid működését serkenti, érzékenységét…
-
Maszturbálás szokatlan helyeken
Maszturbálás szokatlan helyen, de mi számít szokatlan helynek? Az, ahol az emberek hagyományosan nem szoktak, vagy különösen nagy a lebukás veszélye. Ilyen a munkahelyi vagy iskolai WC, vonat, távolsági busz, erdő széle, nyilvános helyek bármi. Meglepően sokan élnek is a lehetőséggel, és egyre inkább nem csak a fiúk. Egy kis exhibicionizmus lehet az ilyen irányű vágyakban. A szokatlan helyek különösen izgatóak, mert bármikor lebukhat az ember. Ez sokakat felizgat, olyannyira, hogy perceken belül gond nélkül el tudnak élvezni. Ezek az esetek (némi tervezéssel) probléma mentesek, a nyomok eltüntetése után senki sem tudja mi is történt. Az ilyen helyek elsősorban izgató volta miatt népszerűek, de van olyan eset, amikor szinte kötelező…





