• Szexhírek

    Mesterséges sperma és mesterséges petesejt

    Megkettőzik a humán spermiumok létrehozására irányuló korábbi erőfeszítéseiket – jelentették be az amerikai Stanford Egyetem kutatói azt követően, hogy megjelent a beszámoló japán tudóstársaik egérkísérletekben elért sikereiről. A Kiotói Egyetem kutatócsoportja munkáját – amely felnőtt őssejtből kiindulva egészséges és termékeny egereket eredményezett – a Science tudományos magazin legutóbbi számában ismertette. Renee Pera, a kaliforniai Stanford kutatója elmondta, hogy két éven belül megtermékenyítésre alkalmas hímivarsejtet kívánnak létrehozni, öt éven belül pedig humán petesejtet. „Tudom, hogy az emberek egy része Frankenstein-orvoslásnak tartja ezt, de én úgy gondolom, hogy ez nem valamiféle képzelt vagy mellékes egészségügyi probléma: a terméketlenség az egész életre kihat” – hangsúlyozta. Az embrionális őssejtek kutatási célú felhasználása azonban –…

  • Anális eszközök,  Dildók,  Maszturbátorok,  Péniszgyűrűk,  Péniszpumpák,  Síkosítók,  Szexbabák,  Szexi ruhák,  Szextársasjátékok,  Vibrátorok

    Szexshop Budapest, Intim Center áruválaszték képekben

    Szexshop Budapest, Intim Center áruválaszték képekben. Az üzletben annyi féle szexkütyü kapható, hogy roskadoznak a polcok. Érdemes az eladó tanácsát kérni, vagy vásárlás előtt a weboldalunkon a szexshop blogban nézelődni. A teljes galéria itt nézhető meg.                           Erotikus kellékek, Szexshop áruk az Intim Center Szexshop 1052. Bp., Károly krt 14. weboldaláról: 3D filmek, Acryl Dildó, Acryl És Üveg Dildó, Ajándék ötletek, Ajándékötlet, Ajándékötletek, Álarc, Anál Higénia, Anál Síkosító, Anál Spray, Análballon, Análfüzér, Análizgató, Análtágító, Análujj, Anatómiai Tampon, Ápolószerek, Babydoll, Bady Ruha, Belsődildós, Belsődildós Fehérnemű, Best Of, Bilincs, Bilincs És Nyakörv, Bimbó Szívó, Bio Termék, Blow Job, Blu-Ray Filmek, Bódy, Body És Felső, Bodyk, Bondage,…

  • Szexkellékek,  Vibrátorok

    Klasszikus vibrátor

    Fekete arany klasszikus rúdvibrátor. A 19 cm hosszú, 3 cm átmérőjű vibrátor rezgéserőssége állítható. Olcsó vibrátor de strapabíró, és sokáig helyt áll a használó igényeinek. Régóta gyártott szexkellék. Üzletönkben megvásásrolhatja, vagy telefonon megrendelheti. 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 317-0918, internet: IntimCenter.com – Minden nap nyitva: H-P 9-20, Szo-V 9-18 óráig! A jó orgazmus megéléséhez pontosan tudnod kell, hogy ott lent hogyan működnek a dolgok. A vagina ismerete hozzásegít ahhoz, hogy kiderítsd, mily módon izgatható, és hogyan önkielégíts. Csak érezz rá, hogyan jó! Itt a legjobb SZEXSHOP és itt a legjobb POTENCIANÖVELŐK!

  • Cikkek,  Szexhírek

    Magyar szexcég az amerikai tőzsdére kerül

    A Docler Holdings az amerikai Nasdaqra lépne, a cégcsoport 90−135 milliárd forintot érhet. A Gattyán György érdekeltségi körébe tartozó Docler Holdings a tőzsdére, az amerikai Nasdaqra lépne − írta tegnapi számában a Figyelő. A hetilap szerint Gattyán megerősítette az értesülést, ám a cégnél vannak kételyek, hiszen aggódnak, hogy a prűd amerikai befektetők hogyan fogadnák a főként felnőtt-tartalmakkal − konkrétan internetes szexvideókkal − foglalkozó céget. A cégcsoportnál azonban úgy vélik, hogy inkább az informatikai know-how-ból prosperálnak a cégek: alapvetően a felnőttiparágnak nyújtanak informatikai hátteret a cégek az internetes valós idejű videóközvetítésben, és ezért komoly bevételre számíthatnak. A Gattyán egyszemélyes tulajdonában álló WebMindLicenses Kft. tavaly 13,1 milliárd forint adózott eredményt ért el,…

  • Anális eszközök,  Cikkek,  Dildók,  Maszturbátorok,  Péniszgyűrűk,  Péniszpumpák,  Pornó,  Potencia,  Potencianövelők,  Síkosítók,  Szex,  Szexbabák,  Szexhírek,  Szexi ruhák,  Szexkellékek,  Szextársasjátékok,  Szexuálszichológus,  Vibrátorok

    Szexshop: Játékok felnőtteknek

    Az Intim Center szexshop üzletben vagy a webshopban a szexuális játékok és kellékek széles választékával találkozhatunk. A pornófilmek és szexújságok garmadája közül választhat az érdeklődő, jó nagy a választék a szexshopban. Az intim kellékek boltjában magyar filmeket is árusítanak, ezeket többnyire férfiak vásárolják. Pedig szakértők szerint a nők izgalmi állapotára is jótékonyan hat: megkönnyíti és gyorsítja az orgazmus elérését. De csak a lágyabb pornó. A kemény többnyire undort, ellenérzéseket vált ki a nőkből. Jó lenne ha női és férfi filmeket lehetne kapni. Óvszer a nem kívánt terhességet és a különböző nemi úton terjedő betegségeket megelőzendő sokféle óvszert is árulnak, sokkal nagyobb választékban, mint a „normális” boltokban. Van itt fluoreszkáló, ízesített, piros, arany…

  • Cikkek

    Egyre több nő jár szexboltba

    – Először félénkebben térnek be a nők egy ilyen üzletbe – mondja a szexológus. – A partnerrel ez sokkal könnyebb, pláne akkor, ha az interneten kinézik azokat a szexjátékokat doppingoló eszközöket, amelyek feldobhatják a nemi életüket. Mindenki ismeri a párját, és tudja, hogyan közelítse meg e téren, hogyan szerezzen tippeket, ötleteket, hogy pikánsabb legyen a szerelmi élet. Ha jobban körülnézünk, szinte minden szexshopban felfedezhetünk titkos helyeket is. Abban, amelyikben jártunk, kabinon vannak hátul. Ez nemcsak arra jó, hogy magányosan beüljünk, és az éppen futó film hatására eljátszadozzunk magunkkal, hanem bevállalósabb párok a kétszemélyes kabinba is beülhetnek. Egyre nagyobb igény van arra, hogy kisegítő szexjátékokkal dobják fel az emberek a nemi…

  • Cikkek,  Szex,  Szexhírek,  Szexuálszichológus

    A női test működése

    A női test működése, és a nemi szervek és anatómiáka. A női nemi szervek és működésük. Az ideális nőről készült ábra egy hedonista férfiakat megkérdező kutatásból állt össze. A tested működése nem túl sokban tér el a fiúkétól, a menstruációt leszámítva. Abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy a bőröd vékonyabb, és érzékenyebb, így valójában egy két lábon járó erogén zóna vagy. Szó szerint. Sokkal jobban érzékeled a finom lágy érintéseket, és mentálisan is érzékenyebb vagy rá, így egyáltalán nem meglepő ha te is napjában többször felizgulsz. Főleg a menstruációs ciklusod közepe táján, tehát peteéréskor. Egy szép férfi, egy érzelmesebb,vagy pajzán emlék neked is elég, hogy valamilyen változás elinduljon. Az érzékenységeden sokat…

  • Szexkellékek

    A punciról általában, titkok a vagináról

    A női testnek ez a része mindenki életében fontos szerepet játszik, legyen nő vagy férfi. Éppen ezért gyakran megihleti a művészeket már évszázadok óta. Ennek ellenére vannak olyan tények és információk, melyek még meglepetést tudnak okozni. A punciról, a vagináról amiket tudni kell: A vagina öntisztító szerv Nincs szükség semmiféle intim zuhanyra, szappanra, vagy tusfürdőre, a vagina nedvesedésével saját magát tisztítja. Sőt, az intim zuhany még káros is lehet, mert túlzott használata felboríthatja a hüvely természetes ph-értékét, és irritációt okozhat, aminek bizony kellemetlen szag az eredménye. És ha már itt tartunk: tusfürdőt sem kell a hüvely tisztítására használni, elég csak a szeméremajkakat kívülről beszappanozni, bő vízzel lemosni, majd gyengéden szárazra…

  • Cikkek

    Mit keresett a szexshopban Kapócs Zsóka?

    Kapócs Zsóka nem kezdett pályamódosítási manőverekbe, és továbbra is marad a jól bevált kaptafánál. A csinos színésznő csupán egy filmszerep kedvéért áll be a szexi segédeszközöket árusító üzlet pultja mögé. „Kaptam egy filmszerepet, amiről egyelőre még nem árulhatok el túl sokat, de nagyon boldog vagyok. A legnagyobb titok az, hogy kit fogok alakítani a filmben, de óriási lesz, az biztos. Annyit elmondok, hogy egy szexshopban fogok dolgozni” – árulta el Kapócs Zsóka a Celebgyár kamerái előtt. Arra a kérdésre, hogy járt-e már hasonló műintézményben, csak pironkodva válaszolt. „Egyszer jártam életemben szexshopban, de külföldön, és csupán kíváncsiságból. Körbenéztem, és irultam-pirultam, mint Mária” – tudta meg a Napi Ász. Itt a legjobb…

  • Cikkek

    Egyiptomban bűncselekmény lesz a páros szex

    Az egyiptomi parlament olyan törvény elfogadására készül, amely a házasságtörés kategóriájába sorolná, ha házaspárok más párokkal társas szexuális kapcsolatot teremtenek. A túlnyomórészt iszlám országban eddig is bűncselekmény volt a házasságtörés. A félrelépés ugyanakkor úgy volt megfogalmazva, hogy abban az egyik fél becsapja a másikat, amikor a tudta nélkül mással létesít kapcsolatot. Ennek értelmében a közös megegyezéssel történt házasságon kívüli kapcsolat nem volt büntetendő. Az új törvény ezt a lukat fogja betömni. Itt a legjobb SZEXSHOP és itt a legjobb POTENCIANÖVELŐK!

  • Videók

    Szex shop vásárlói kérdések – videó

    Budapesten hol van olyan kabin, ahol barátnővel vagy baráttal lehet pornót nézni vagy szexelni? Az átlagosnál nagyobb méretű óvszert szexshopban lehet kapni? 17 évesen kiszolgálnak egy szexshopban? Be lehet menni egy szexshopba csak körülnézni? Ilyen és hasonló kérédések vetőtnek fel blogokban és fórumokban. Az Intim Center szexshopban, van kétszemélyes kabin is. Minden méretű óvszert kapni. Csak 18 éven felüliek látogathatják az üzletet. Lehet nézelődni és az eladók tanácsát kérni. Egészen biztos, hogy van olyan termék, amiről nem fogod tudni, hogy micsoda… Szexshop vásárlási kérdések a vevőknek. Ha a videó megnézése után kedvet kaptál egy szexshop látogatásra, akkor az Intim Centerben nézz körül. Budpest, V., Károly krt. 14. Nyitva minden nap.…

  • Szexhírek,  Videók

    Szexgép spermadonoroknak

    A kínaiakat sem kell félteni, ha szexről van szó, de még sok időnek kell eltelni, míg a japánok szexualitását beérik. Egy kínai kórház mindent megtesz paciensei kényelme érdekében. Nemrég ugyanis Nanjing város kórháza egy nem mindennapi szerkezetet mutatott be, melyet Sperm extractor névre kereszteltek. A szerkezet célja, hogy segítséget nyújtson azon spermadonorok számára, akik a hagyományos módszerekkel nem boldogulnak. A masinát egy kiállításon tárták a nagyérdemű elé. A gyártó ajánlása szerint a kellemes élményt nyújtó szerkentyűt 2 ezer 800 dollárért bárki a magáénak tudhatja. Itt a legjobb SZEXSHOP és itt a legjobb POTENCIANÖVELŐK!