-
A női orgazmus elérése
A női orgazmus elérése nem mindenki számára magával értetődő, olykor egy kis kísérletezés is szükséges amíg a Nő kitapasztalja, hogy számára mi a legjobb. A lányoknál az orgazmus tehát nem automatikus testi reakció! Mentális, és testi tanulást is igényel. Bár ha igazán pontosan akarok fogalmazni a „felfedezés” szót használnám, mert a tested, és a lelked alkalmas rá, neked a „hogyan használjam” a fontos kérdés! Ha számodra semmiféle gondot nem jelent akár egyedül akár szeretkezéskor a csúcspont elérése, akkor szerencsés vagy, de sok fiatal lány, sőt felnőtt Nő is útmutatásra szorulhat. Főleg nekik próbálunk segíteni ebben a kis fejezetben. Az orgazmust elérni nem ördöngösség, ha nincsen szervi, vagy mentális probléma. A…
-
A menstruáció és a terhesség alatti maszturbáció
A menstruáció, a terhesség és az önkielégítés alatti maszturbáció a cikk témája. A menstruáció közben a legkisebb a női ösztrogén szint, míg a 14. nap környékén a legmagasabb. Ez annyit jelent, hogy a menstruáció idején a legkisebb a vágy, de alkati kérdés, hogy eltűnik e, vagy sem. Azonban semmi akadálya annak, hogy ekkor is maszturbáljunk, ha éppen vágyunk pár orgazmusra. Ebben az időszakban egyetlen tabu hely lehet, az pedig a hüvely. A méh nyálkahártyája ekkor sérült, tehát a hüvely felől érkező bármilyen kórokozóval szemben különösen védtelen. Tehát ha tehetjük, akkor kerüljük el a hüvelyi izgatást, és még vibrátort se helyezzünk fel. A hiedelmekkel ellentétben a maszturbálás, és az orgazmus nem…
-
Az ondó más néven sperma, az élet csodája
Az ondó, vagy másképp nevezve a sperma a hímek nemi mirigyei által termelt kolloidális folyadék, amely hímivarsejteket, spermiumokat tartalmaz. Fehéres-szürkés, olykor sárgás, frissen testnedv. Ejakulációkor 2-6 ml lövell ki, benne a férfiak 40-360 millió ivarsejtjével. A párosodás során a nemi szervbe az ondóval jutnak be a spermiumok. A hímvesszőből az ejakuláció során változó mennyiségben, és intenzitással távozik a testbőlaz ondó, amelyet legtöbbször orgazmus, kéjérzés kísér. Minden magömléskor ez a helyzet, és vagy te, vagy pedig a partnered találkozik vele. Ezért fontos, hogy ismerjük a tulajdonságait. A sperma hormonokat is tartalmaz: tesztoszteront, progeszteront, prolaktint és oxitocint. Ezek mellett fehérjét, szénhidrátot, káliumot, rezet, cinket, kalciumot, fruktózt, magnéziumot, B12- és C-vitamint is tartalmaz. Megfigyelték,…
-
Az örömlányok tamponnal dolgoznak menstruáció alatt
A szeretkezés ama bizonyos piros betűs napokon akár kellemetlen élmény is lehet, de miért hagynád, hogy így legyen? Őszinte beszélgetéssel, némi odafigyeléssel és az alapvető biztonsági szabályok betartásával a havi menetrend idején is örömteli és érzéki élvezetekben lehet részed! Egy prostituált menstruál, akkor is fogad vendégeket, mert egy speciális tampont használ. Igen ez szex menstruálás alatt. Ha egy örömlány használja, akkor az biztosan jó termék, mert ő aztán tudja. – Igen, ez az a téma, amit nagy titok, misztikum és kérdések sorozata övez. Vajon hogy csinálja a lány, hogy akkor is tud fogadni vendéget, amikor épp megvan neki? Vajon a vendég rájön, rájöhet a turpisságra vagy sem? Van valami látható…
-
ClitroriX active – orgazmusserkentő krém
Amennyiben egészségügyi állapotod miatt nem szükséges gyógyhatású készítményeket alkalmaznod, és a tartós szedés helyett azonnali szexuális tűzre vágysz, próbáld ki az orgazmusserkentő krémet! A ClitoriX Active a csiklóra kenve vérbőséget okoz a női nemi szerv környékén, így nem csak a végső gyönyör felé vezető utat rövidíti le, de párod minden egyes mozdulatát is sokkal intenzívebben érezheted tőle. A kép nagy méretben itt. A krém gyorsan fejti ki enyhén bizsergető, melegítő hatását, így nem szükséges jóval az együttlét előtt alkalmaznod, elég, ha megkéred párodat – akár az előjáték részeként -, hogy kenjen be vele, mielőtt a részletekre térnétek. A termék nem okoz bőrirritációt ezen az érzékeny területen sem. A terméket az…
-
Az örömlányok speciális tamponnal dolgoznak menstruáció alatt
A szeretkezés ama bizonyos piros betűs napokon akár kellemetlen élmény is lehet, de miért hagynád, hogy így legyen? Őszinte beszélgetéssel, némi odafigyeléssel és az alapvető biztonsági szabályok betartásával a havi menetrend idején is örömteli és érzéki élvezetekben lehet részed! Ha egy prostituált menstruál, akkor is fogad vendégeket, mert egy speciális tampont használ. Igen ez szex menstruálás alatt. Ha egy örömlány használja, akkor az biztosan jó termék, mert ő aztán tudja. Így ír egy örömlány a Kurva vagyok blogban: Igen, ez az a téma, amit nagy titok, misztikum és kérdések sorozata övez. Vajon hogy csinálja a lány, hogy akkor is tud fogadni vendéget, amikor épp megvan neki? Vajon a vendég rájön, rájöhet a…
-
Az orgazmus
Az önkielégítés gyakorlati kézikönyvének fejezetei itt. A maszturbálás témáját átfogó gyakorlati útmutató: Az orgazmusról általában. Az orgazmus a nemi aktus vagy kézzel vagy szexuális segédeszközökkel végzett maszturbálás tetőpontja; a nemi szervek szexuális ingerlése által kiváltott rendkívül intenzív pszichológiai és fizikai örömérzet, kéjérzet. Az orgazmus euforikus lélektani élmény, melyet önkéntelen testmozgások, izommozgások, megemelkedett pulzusszám, vérnyomás és szapora légzés kísér. Az orgazmus során illetve azt követően a szervezetben neurohormonok: oxitocin és prolactin termelődnek, amelyek az orgazmus utáni kellemes testi állapot fenntartásáról gondoskodnak néhány percen keresztül. A kifejezés a görög οργασμός „izgalom”, „duzzadás” szóból származik. Az orgazmust szokásos esetben, egyben a legkönnyebben a férfiaknál a pénisz, nőknél a klitorisz közvetlen ingerlése váltja ki, mely…
-
A G-pont izgatása, és a női magömlés
Első hallásra kissé meredeknek tűnik az előbbi cím, hisz eddig magömlésről csak férfiak kapcsán lehetett olvasni, hallani. A G-pont izgatására a nők először gyakran csak vizelési ingert éreznek, majd ez csap át gyönyör érzésébe, a mirigy megduzzad, és ebben az esetben az orgazmust a mirigy által kilövellt váladék is kíséri, ami nem a hüvelybe, hanem a húgycsőbe ürül. A bemutató ábra nagyobb méretben itt. A női orgazmusról a tudásunk a következő röviden Két típusú orgazmus létezik, a csiklói vagy klitorális és a hüvelyi vagyis vaginális. De, nemcsak az izgatás helye különböző, hanem az átélt élmény is, általában az utóbbi ad az egész testre ható érzést. Ugyanakkor egy amerikai tudós pár műszeres…
-
Az önkielégítés gyermekkorban
Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. A tartalom itt. Az önkielégítés gyakorlati kézikönyvének fejezetei itt. A maszturbálás témáját átfogó gyakorlati útmutató, 9. fejezet: Az önkielégítés gyermekkorban. Sokan azt hiszik, hogy csak a nemi éréssel együtt járhat a maszturbáció, tehát az ivarérettséghez kötődik. Ez egyáltalán nem így van, sőt! Az első maszturbációnak nevezhető tevékenység már korai óvodás korban megjelenhet! A nemi szervek idegvégződései ekkor is aktívak, a kisfiú vagy kislány rá fog jönni elég hamar, hogy vannak bizonyos pontok rajta amiket ha simogat jólesik neki. Különösen a fiúk, mert a merevedés már csecsemő kortól megfigyelhető. Az első orgazmusuk még nem várható ebben a korban, viszont nagyjából 9-11 éves kor között már bekövetkezhet. Az első tudatos maszturbációt…
-
Tévhitek az orgazmusról
Az orgazmus a nemi aktus tetőpontja; a nemi szervek szexuális ingerlése által kiváltott rendkívül intenzív pszichológiai és fizikai örömérzet, kéjérzet. Az orgazmus euforikus lélektani élmény, melyet önkéntelen testmozgások, izommozgások, megemelkedett pulzusszám, vérnyomás és szapora légzés kísér. Az orgazmus során illetve azt követően a szervezetben neurohormonok (oxitocin és prolactin) termelődnek, amelyek az orgazmus utáni kellemes testi állapot fenntartásáról gondoskodnak néhány percen keresztül. (A kifejezés a görög οργασμός („izgalom”, „duzzadás”) szóból származik. Az orgazmust szokásos esetben (egyben a legkönnyebben) a férfiaknál a pénisz, nőknél a klitorisz közvetlen ingerlése váltja ki, mely történhet szexuális együttlét (más néven közösülés vagy szeretkezés) vagy autoerotikus szexuális tevékenység (más néven önkielégítés vagy maszturbáció) során. A szexuális kultúra…
-
Az önkielégítésről, a maszturbálás esetei
Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. A tartalom itt. Az önkielégítésel kapcsolatos gyakorlati könyv 6. fejezetének az önkielégítés, és a maszturbálás esetei, vagy okai, valamint a témája, és hogy miért egészséges maszturbálni. 1. Az önkielégítés cikksorozat előszó és a Maslow piramis 2. A szexualitásban érzett szégyenérzet és bűntudat. 3. Az önkielégítés, a maszturbálás (maszturbáció) vallási megközelítése. 4. A gátlások feloldása szavainkkal. 5. A meztelenség és tabuk. 6. A maszturbálás két fő esete. Ez inkább a használt kifejezések magyarázata, sem mint hivatalos szexológiai fogalmaké, és definícióké. De úgy éreztem, ha olyan kategóriát teremtek, amely nem közismert, akkor az magyarázatra szorul. Megkülönböztetek két maszturbálási esetet: A vészhelyzeti maszturbálás és az egészségügyi maszturbálás. A vészhelyzeti maszturbálás…
-
Szexuális élvezetek egyedül
Szexuális élvezetek egyedül, avagy célkeresztben az önkielégítés, maszturbálás. Az ember több szakítással, válással a háta mögött nehezebben kezdeményez viszonyt. A múlt sérelmei, csalódásai, tapasztalatai olyan szűrőket állítanak fel nőkben és férfiakban, mely azt eredményezi, hogy nehezen találhatunk pár magunknak. Amíg egyedül vagyunk, addig pedig teljesen háttérbe szorul a szexualitás. Érdekes látni embereket, főként nőket, akik régóta egyedül élnek, és látszik rajtuk a fakulás, az életterő haloványodása, és hogy csúnya szóval éljek, a fonnyadás. Biztos vagyok benne, hogy eme szürkülés főként azért következik be, mert a női vagy férfi test nem vibrál, nem tüzel, stb. Ugyanez akkor is bekövetkezhet, ha párkapcsolatban élünk, de nem kielégítő a szexuális életünk, hanem csak pipáljuk…



