-
A női orgazmus, testhelyzetek és mozgások
A női orgazmusban fontos szerepe van a testhelyzeteknek és mozgásoknak. Már az eddigiek is jól mutatják, milyen sokféle lehetősége van a női orgazmus tanulásának és fejlesztésének. Legfőbb feltétel a lelki és testi egészség, de fontos a nemi szervek működésének ismerete is. Mindez nem érhető el máról holnapra, s a tanulás akkor sem ér véget, ha az orgazmus már valahogy bekövetkezik. Sok nő csak egyféleképpen, bizonyos – egyénileg különböző – feltételek esetén tud kielégülni. Ez persze nagyon leszűkíti, korlátozza a kielégülés lehetőségét. Még jó, ha tudják, milyen feltételek szükségesek a kielégülésükhöz! Mert sokan nem tudják, miért van az, hogy néha kielégülnek, máskor meg nem. Ez pedig hajlamossá teszi őket az orgazmus…
-
A változatos önkielégítés, sokféle maszturbálás
Hányféleképpen lehet csinálni az önkielégítést? Infók és tippek lányoknak és nőknek. Az ember nem is gondolná, hogy az önkielégítés éppolyan változatos lehet, mint a szeretkezés. Sokfélesége nehezen derül ki, mert alig beszélnek róla, még az intim partnerek is egyéni titokként kezelik, s többnyire megmaradnak az eredetileg kialakult formánál. Érdekes egyébként, hogy a férfiaknál az önkielégítés sokkal kevesebb változatát találták a kutatók, mint a nőknél. A férfiak túlnyomó többsége (Hite szerint 82%-a) kézzel ingerli önmagát – persze különböző testhelyzetben –, s csak 15%-uk szeret hason fekve, a hímvesszőt valamilyen tárgyhoz dörzsölve maszturbálni. Női körökben abszolút intimitás tabu a masztizós szokások megosztása, tisztelet a körülöttem élő néhány kivételes nőknek aki masztizik. Ezzel…
-
A női orgazmus: Petting és élvezés
A Petting és orgazmus a nők nemi életében írásunk férfiaknak és nőknek is hasznos szexológiai információkat tartalmaz. A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor vagy dildó. A petting angol szó jelentése szeretgetés, becézgetés, simogatás. Tágabb értelmezésben szexuális beteljesülés előidézése szerelmi játékokkal, önkielégítéssel közösülés nélkül. A pettingnek az intim szexuális kapcsolatteremtésben van nagy jelentősége. Eleinte különösen az USA ifjúsága körében tett szert nagy népszerűségre, de az…
-
A női orgazmus – a szex kezdése előjátákkal
A női orgazmus kényes téma, mert a lányok nem szívesen beszélnek róla. A szex kezdése előjátákkal dolgot már minden fiú hallotta. Egy fiatal, tapasztalatlan nő szexigénye ugyanis többnyire erősen különbözik a fiatalemberétől, aki tapasztalatból ismeri a kielégülést (már csak a rendszeresen bekövetkező éjszakai magömlések vagy az önkielégítés miatt is). Az ilyen nő esetleg csak azért igényli a szexet, mert már tudja, hogy az a nőnek is jó és hasznos lehet. S minthogy joga van hozzá, élni kíván a jogaival. Előjátéknak nevezi a szexológia a közösülést megelőző szexuális játékokat: a simogatást, a csókolózást, az erogén zónák ingerlését és az orális szexet. Nem azonos fogalom a pettinggel, amely a nemi szervek egyesítésén kívül az…
-
A női orgazmus fejlesztése
A női orgazmuskészség fejlesztése nagyon fontos. Nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. A szexuális kielégülési készsége nem olyan magától értetődő, mint a férfié. Egyrészt a női orgazmus nem olyan látványos, illetve könnyen megfigyelhető, mint a férfi magömlése. Másrészt nem jelenik meg magától a serdülőkorban, mint a fiúknál. Ebből következik, hogy a nő orgazmuskészsége csak tanulással alakítható ki. Nem föltétlenül szándékos, tudatos tanulással, hiszen véletlen elleséssel, rájövéssel is sikerülhet, ha a körülmények úgy alakulnak. Nem kell hozzá más, csak egészséges…
- Anális eszközök, Cikkek, Dildók, Maszturbátorok, Péniszgyűrűk, Péniszpumpák, Potencia, Potencianövelők, Síkosítók, Szex, Szexbabák, Szexhírek, Szexi ruhák, Szexkellékek, Szextársasjátékok, Szexuálszichológus, Vibrátorok, Videók
Maszturbálás, maszturbáció
A maszturbáció, az önkielégítés jót tesz a testnek és a léleknek is egyaránt. Az emberek ez által sokkal kényelmesebben érezhetik magukat a bőrükben. Nem beszélve arról a nagy hasznáról, hogy így 100%-ig biztosak lehetünk abban, hogy nem kapunk el semmilyen szexuális úton terjedő betegséget, és nem is leszünk terhesek. Maszturbálást végezheted kézzel, vagy segédeszközzel. A vibrátor segít ellazulni. A nők sokkal hajlamosabbak arra, hogy egy rossz napot újra átgondoljanak, amint egy kicsit nyugodtabb környezetbe kerülnek. A kutatók szerint a nők sokkal nagyobb százalékban elevenítenek fel egy veszekedést, egy kellemetlen pillanatot, mint a férfiak. A negatív helyzetek újraélése felesleges stresszhez vezet. Ha tudod azt, hogy miként tudsz örömet szerezni önmagadnak, az…
-
Mentális orgazmus
Az önkielégítésről szóló cikkek új fejezetében egy érdekes témát tárgyalunk: Az orgazmuskészség létezik testi és lelki szinten. És spirituális szinten, de erről már végképp nem beszélünk. Normális esetben testi szinten van mindenkinél, ha jó a biokémia, a fizikai állapot, a vérkeringés, ha megfelelő a tápanyagbevitel, ha nem stresszelem, nem gátolom, nem korlátozom magam, tehát ha a pszichém és a testem rendben van. Ezt tudjuk elősegíteni a tornával. De a torna szinte csak apropó, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Mentális orgazmus: Most, hogy már ilyen felkészültek vagytok, egy kis emelt szintű gyakorlat a magányos szex kedvelőinek vagy arra kényszerülőknek. Ez a kis ismertető is mindkét nemnek szól. A lányok számára nem ismeretlen…
- Anális eszközök, Dildók, Maszturbátorok, Péniszgyűrűk, Péniszpumpák, Potencia, Potencianövelők, Síkosítók, Szexbabák, Szexi ruhák, Szexkellékek, Szextársasjátékok
Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből, INTIM CENTER Budapest, Károly krt. 14.
Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből. Ha szexshop erotikus kellékről bővebb információt szeretne kapni a termékről akkor kattintson a termék képére vagy nevére. Ekkor a termék oldalára jut el, ahol a termékről részletesebb tájékoztatást kaphat. Ezt megvásárolhatja úgy hogy megrendeli a wehshopban, vagy az üzletünkben ami minden nap nyitva tart megtekintés és kipróbálás után személyesen megvásárolja. Az aktuális ajánlott szex cikkek: Desire Barbie luxus, multifunkciós vibrátor, Extravagáns harisnya a Cottelli Collection cégtől, Gary B szexpasi – Rózsaszín nyuszis tojásvibrátor és csiklóizgató egyben – Tenga 3D maszturbátorok. Cotelli szatén hosszú kesztyű piros színben – Pascal felfújható manöken szerelembaba – Mini Dirty Old Man szexbaba, annak, aki az öreg pasikara izgul – Livco Artemida szexi, ízléses testharisnya – Wt Silky Supreme prémium…
-
A női magömlés
Női magömlés, női orgazmus spricceléssel szex vagy önkelégítés közben. A nők is képesek rá, bármilyen meglepő. Nem mindenki, de a tapasztalatok szerint minimum a nők fele ha megfelelő erősségű orgazmust él át, akkor valamennyi mennyiségű átlátszó nedv távozik a húgycsövön át. A női nemi szervek tele vannak parányi, de igen szorgos mirigyekkel, amelyek több kevesebb nedvet termelnek. Az ejakuláció a nőknél a G-pont izgatása által kiváltott orgazmuskor jöhet létre. Nem minden G-pont orgazmuskor követkekezik be. Bár hasonló a jelenség a magömléshez, mégsem lehet annak nevezni. A férfi ejakulációjakor a hímivarsejtek ürülnek, a nőknél viszont csak híg, vízszerű váladék távozik. A G-pontról már mindenki hallott, viszont a nőknek csak körülbelül harmada…
-
Lányoknál az izgatás módjai
Szerezz örömet magadnak, játssz magaddal! Mindegy, hogy nőről vagy férfiról van szó, többségük rendszeresen kényezteti saját magát. Van, aki csak a kezét használja, míg mások különböző eszközöket hívnak segítségül: vibrátort, csiklógyűrűt, netán a kispárna csücskével dörzsölik nemi szervüket. Te is csinálod? Masztizós ötletek, az izgatás lehetséges módjai fiatal lányoknak, és nőknek. A fő kéjközpontod a csiklód, ezért itt érdemes többet kísérletezni. A másik a hüvely, vagyis vagina, és azon belül is inkább G-pont. A kezed mellett használhatsz szexuális segédeszközöket, amelyeket szexshopban vásárolhatsz meg személyesen, vagy rendelheted meg sexshop webáruházból. – körkörös masszírozás. A csikló testének, vagy makkjának óramutató járásával egyező, vagy ellentétes körkörös izgatása akár több ujjal is. – fel-le dörzsöléssel…
-
Férfi és női nemi hormonok
A női nemi hormon az ösztrogén, ami – többek között- a menstruációs ciklusért is felel. A hormonszint havonta, és napi ciklusban is hullámzik. A havi ciklusodban a peteéréskor (ovuláció) a legnagyobb, ekkor vagy igazán aktív, ekkor esik a legjobban az orgazmus, és ekkor is igényled jobban. Fiatal lányoknál amikor elönti a szervezetedet nem meglepő ha elég sokszor, és alaposan felizgulsz, és napjában többször igényled az élvezetet. Ez teljesen normális. Az, hogy ki mennyire, és milyen gyakran, az eltérő lehet. A női hormonok szintje szintén karban tartható mozgással, és változatos táplálkozással. A gyors kaják, és egyoldalú étkezés rettentő sokat tud rombolni, ezért csak olyan diétát javaslok, amit valódi szakember állított össze.…
-
A nő nemi működése
A nők elég sok hasonlóságot mutatnak a férfiakkal, és ez a nemi működésre is igaz. Az első, lehet meglepőt mondok, a nőknek is van reggeli merevedésük. A csikló merevedése sokszor nem látványos. Ám sok nő tapasztalja, hogy reggel (főleg ha erotikusat álmodott) kissé felizgultan ébred, annak minden tünetével együtt. Sőt, arra is van példa, hogy akár orgazmust is átélhetsz álmodban, hasonlóan a fiúk éjszakai magömléséhez, természetesen ondó ürítés nélkül. De előfordulhat, és természetes folyamat. Ilyen a csikló merevedése, ami keménnyé, és duzzadttá válik, a punci berendezkedésétől függően látható, vagy láthatatlan módon. A másik a hüvely nedvesedése. A lányok nedvesedésének a mértéke több tényezőtől függ, általános szabály nincsen. Függ az alkattól. Van…





